2010. július 31., szombat

Titty-nek!

Kedves Titty! Ne haragudj meg rám, de figyelmetlen voltam, és csak most vettem észre a -közel két hónapja beírt - kommentedet.
Ezért is gondoltam úgy, hogy írok egy külön posztot. Csak neked!

Kösz az érdeklődést, megpróbálom leírni, hogy hogyan készült az a 9-es kép.
Azt hozzá kell tennem, hogy én ezt most CorelDraw-val készítettem, de ennek ellenére leírom, mert biztos vagyok benne, hogy át lehet ültetni akár PS-re, akár Gimpre.

1. Rajzoltam egy 9-est, valamilyen kövér betűtípussal, szín nélkül, fekete hajszál körvonallal, és felnagyítottam, amennyire kell.
2. Rajzoltam négyzeteket, és tetszőlegesen elhelyeztem a 9-esen.
4. Kijelöltem az egyik négyzetet, és a 9-est, majd a két objektumból metszetet készítettem. Ezt a lépést meg kell ismételni mindegyik négyzettel.

5. Ki kell törölni a négyzeteket, és a 9-est. Figyeld az objektumkezelőt, a görbék maradjanak!

6. Beimportálod a képet, alulra helyezed, megfelelőre méretezed, és úgy helyezed a kiválasztott forma alá, hogy ki tudd vágni. (a körvonalat át lehet állítani más színre, pl. fehérre, hogy jobban lásd a kivágandó területet.

7. Kijelölöd a görbét, és a fotót, majd ismét metszet, majd az egész fotó és a görbe törlése következik, és megmarad a kivágott rész. (PS-ben ezt vágómaszknak hívják, és Ctrl+Q)
(innen már sajnos nem tudok képeket mutatni, mert az itthoni, Corel-12 nem tudja még ezt a lépést. Az eredetit Corel-X3-al készítettem, ott már sokminden másképp van. Corel 12-ben manuálisan kell kivágni minden képet.)
8. Minden képpel meg kell ismételni ezt a lépést.
9. Mindegyik részre adni kell egy kis árnyékot.

Most, hogy így leírtam, kicsit bonyolultnak tűnik, de nem az.
Mindenesetre örülnék neki, ha valaki le tudná írni ezt a tutorialt PS-ben is, annak biztosan nagyobb hasznát vennétek.
De remélem, a lényege azért érthető!

2010. július 30., péntek

Font-os bejegyzés

Kicsit oka van annak, hogy én az utóbbi időben nem túl sokat foglalkoztam a scrap-dolgokkal, emellett nyilván bloggal sem.
Röviden csak annyi, hogy a munkahelyi gépemet -felsőbb utasításra- teljesen lebutították, rákapcsolták a hálózatra, és ettől annyira belassult, hogy képtelenség rajta nyugodtan dolgozni, mindezt egy olyan vezetőség találta ki, akinek fingja sincs, hogy miről szól a munkaköröm, és milyen feltételek kellenek hozzá. Lényeg, hogy a munkakörömet el tudom látni, de amit eddig mondjuk fél óra alatt megszerkesztettem, arra ezután kb. másfél órát kell szánnom, amiből fél óra a tényleges munka, 1 óra pedig a homokóra bámulása :-(( Ráadásul a nyomtatóval is szenvedek, mert "túl nagy a file" és már egy árnyékolást se rakok rá emiatt, az átlátszóságról, meg egyéb effektekről már nem is beszélek.)Szóval, az, mint eddig, hogy esetleg maradjak szkreppelni, vagy freebiet készíteni, az szóba sem jöhet. Ja, és a programomat is lecserélték egy -igaz- újabb verzióra, de én jobban szerettem a régit, meg ügyesebben is kezeltem.
Itthon meg... jóval kisebb a gépem, kicsit régebbi verzió a program, de ez eddig is lassú volt. (bár, most, a munkahelyihez képest- maga a turbómen)

De azt azért nem mondom, hogy sosem fogok már szkreppelni - de most valahogy körülményesebb az egész.

És hogy a bejegyzés címére is utaljak: a munkahelyi gépemről eltüntették az összes extra fontot, -mondván, hogy úgyse lesz rá szükség- az alapokon kívül van pl. Forte, Bauhaus, meg még egy, ami majdnem olyan, mint a Forte, és passz. Se egy kézírás, se egy díszbetű, semmi. Az a lényege az egésznek, hogy most már nem kell kreatívnak lennem, merthogy legyen egységes a kép. Mármint országosan.
Pedig én szerettem kreatív lenni, de ez senkit sem érdekel. Most lapos vagyok, a munkám kevesebb (de idegesítőbb) a fizetésem ugyanannyi, végtére is, örüljek, hogy van hova bejárnom. Mondjuk, örülök is, amellett, hogy sok marhaság történik körülöttem, de legalább van min röhögni.

Na, ezt most jólesett kiírni :-)))

Pedig annyi, de annyi jobbnál jobb betűtípus van a neten. Igaz, linkeltem már betűtípusos weboldalt, de most egyben iderakom, ami nálam a kedvencekben van.
Biztos vagyok benne, hogy régebbi scrap-eseknek semmi újat nem mondok ezzel, de hátha idetéved valaki, aki még nem ismeri...

scrap-es
dafont.com
fontspace.com
urbanfonts.com

2010. május 9., vasárnap

Logó terv

Terveztem egy logót magamnak, bár nem hiszem, hogy ez lesz majd a végleges, de majd meglátjuk.

Először volt a pálmafás. De nem tetszett igazán.

Variáltam a csigavonallal, de nem jött be.

Aztán kitaláltam a csigust. Lehet, hogy alapjában marad, de még finomítok rajta.



Eszerint a 3-ik, és/vagy az 5.ik marad.

Ja, és még valami... lehet valakivel üzletelni 1 db lézernyomtatóhoz való transzferfóliát?

2010. május 1., szombat

CorelX4

Igazából most örülnöm kellene, mert a dolgozós gépemen központilag lecserélték az eddig megszokott x3-at x4-re. csakhogy én ennek valahogy nem tudok örülni. Nem szeretem felcserélni a régi, megszokott, jól bevált dolgokat újabbra, kivéve, ha már nagyon elavult, -de itt nem erről van szó.
Megszoktam, szerettem azt a programot, magabiztosan, gyorsan dolgoztam vele. Ez az új, az x4 pedig hiába újabb verzió, meg tovább van fejlesztve...egyszerűen nem esik kézre. Bénázok vele, na, mit szépítsek... Már eleve az ikonjai is bénák, olyan kicsik lettek, mint egy légykaki, alig látszanak. Eddig, ha előjött egy panel, ott vízszintesen helyezkedtek el a kiválasztható eszközök, most ugyanez függőleges. Eddig, ha másoltam egy elemet, látszott a régi, és a leendő új is (körvonalasan), most a régi nem látszik, csak az új körvonala, és másolás után jön elő újra.
Eddig, ha betűtípust kerestem, csak végiggörgettem a listát, és mellette megjelent a saját szövegem, az adott betűtípussal - láttam, hogy melyikkel hogy fog kinézni, könnyű volt választani. De az eredeti szöveg csak a kattintás után változott meg.
Most az eredeti szöveg változik arra a betűtípusra, amin megáll az egérmutató, de csak egyszer. Utána újra ki kell jelölni, ha mégsem tetszik a kiválasztott betűtípus. Tiszta logikátlan. És körülményes. Hogy lehet így kiválasztani, melyikkel mutat jól?
Ráadásul van egy funkció, ami új, és tényleg csak meg akartam nézni, hogy mit csinál, mire jó, erre lesötétült a képernyő, kijött egy felirat, hogy katt az egérrel a kijelöléshez, de hiába kattintottam, nem változott semmi, és visszalépni sem tudtam sehogy. Mintha lefagyott volna az egész gép, végül újra kellett indítani, hogy tovább tudjak lépni. Na, azóta ezt a funkciót kerülöm, de még mindig nem tudom, mit jelent.

Szóval, csupa negatív dolog, és ez még csak a kezdet. Alig volt egy kis időm, hogy ismerkedjek vele. Már előre félek, hogy mik fognak még előjönni.
Hiányzik nagyon a régi, megszokott, jól bevált kis x3-om!

2010. április 26., hétfő

Szülinapi album_3

Na, még egy oldalt megmutatok a készülő albumból. Ezt a szám feldarabolást láttam már valahol, de nem töltöttem le a sablont, mert akkor még nem volt photoshopom. De az ötlet megmaradt, és különben is, nem annyira bonyolult az elkészítése. És mutatós a végeredmény.

Felhasznált készlet: Latham-Tiny Boy

2010. április 25., vasárnap

Szülinapi album_2

Itt pedig a másik kész oldal.
Felhasznált készlet: Latham-Tiny boy


Szülinapi album

Itt van két boldog gyerek :-)Az egyiknek szülinapja volt. A másik pedig segített ajándékot bontani.
Bence szülinapi albumának egyik elkészült oldala.

Felhasznált készlet: Latham-Tiny boy

2010. április 12., hétfő

Szófelhő

Szófelhő, szóbuborék, vagy nem is tudom, minek nevezzem, de jól néz ki, és itt elkészíthető:

http://www.wordle.net/create

Van többféle lehetőség, ki kell próbálni. :-)) Angolul tudók előnyben :-))

Wordle: Untitled

2010. április 5., hétfő

Színkód generátor

Coreles téma lesz, akit nem érdekel, ugorjon.
...

Na de amivel én nem tudtam zöld ágra vergődni, azok a színek. Ugye van az RGB, van a CYMK, és van a hex vagy mi, a HTML-kód, amit a weben is használnak. Sokáig azt hittem, hogy a Corel ez utóbbit nem tudja kezelni, ezért különféle átváltókat használtam. Pl. ezt:

http://www.colorschemer.com/online.html

beírtam a hexa kódot, és kiadta az rgb-t, aminek segítségével én is be tudtam állítani a kívánt színt.

Amikor beszélgettünk, hogy esetleg tudja-e a Corel kezelni a hex kódokat, Azt a válszt kaptam, hogy nem tudja.
Persze, engem sem olyan fából faragtak, hogy én ezt így elfogadjam, Egyszerűen nem hittem el, hogy ez a program, amit annyian használnak, grafikusok, tervezők, a mai webws világban, és hogy a fejlesztők pont ezt a funkciót hagyták volna ki belőle, hogy kezelje a webes színeket???

Aztán megtaláltam. Persze, hogy kezeli. A színbeállításoknál, ahol az RGB és CYMK kódokat meg lehet adni, be lehet állítani a hexes színkódot is. Csak kissé el van bújtatva, ezért nem találtam én sem, eleinte.

Ha valakit érdekel, leírom pontosan, most ezt inkább kihagynám, mivel tapasztalataim szerint szkreppes körökben nem igazán használnak Corelt.
Esetleg, ha tévedek, és mégis van valaki rajtam kívül Coreles, akkor szívesen segítek a felmerült kérdésekben. Vagy éppen én szorulhatok jótanácsra, és akkor meg tudnánk beszélni a dolgokat.

Elkezdtem...

Elkezdtem a Bence Szülinapi buli albumát. Na, nem kell megijedni, nem lesz ez olyan gyors menet. Már 2 oldal készen van belőle. :-) Persze, mindkettő bent dekkol a "dolgozós" gépemen.
De majd haza kerülnek, és akkor meg is tudom mutatni.
Úgy döntöttem, hogy most egy készletet használok az egész albumhoz. Legyen egységes. (A fotósom is sokat fejlődött tavaly óta, most már mondhatom, hogy profi képek készültek. Kevesebb, mint tavaly, de minőségben sokkal-sokkal jobbak.)
Még az is lehet, hogy cewe-fotókönyv lesz belőle.

Egyébként ezt a készletet használom hozzá:Latham-Tiny boy

Szeretem a színeit, és kellően fiús is.
Aztán meg majd kiderül, mi sül ki belőle.... :-)))

2010. március 19., péntek

Nagy semmi

Eléggé hanyagolom most a screppelést, valahogy semmi ötletem. Összeraktam egy képet a scrapbook.hu magazin kihívására, persze, tudom én, hogy sosem leszek azon a szinten, mint akik ki vannak választva szavazásra, sőt, nagyon is messze vagyok tőlük.... de azért küldözgetem rendületlenül :-))

Mostanában falmatricát készítettem. Vagyis dehogyis matrica! Készítek egy sablont, ami rá lehet festeni a falra különböző motívumokat. A munkatársaim körében sikere volt. Itthonra is szeretnék, csak még keresem a mintát. Ezt a legnehezebb kiválasztani.

Egyébként meg van elég sok fotóm a fiam szülinapi bulijáról, jó lenne most már egy albumba összerakni az egészet.

2009. december 22., kedd

Naptár kész

Így néz ki az elkészült, összerakott naptár: Végül Bencenaptár lett belőle, azért, mert Bencéről volt a legtöbb jó, vagy elég jó képem, amit fel lehetett használni.
Az alap egy sima karton, háromszögre hajtogatva. Persze, a hajtásokat leragasztottam átlátszó öntapadós tapétával, mert ez a fajta karton elég hamar törik a hajtásnál.