A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egyéb. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egyéb. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 26., vasárnap

Megújulás

Azt hiszem, a bejegyzések sűrűségéből is észre lehetett venni, hogy engem már magas szinten nem érdekel a scrap. Természetesen készítek még oldalakat, de ritkán, és azokat is inkább saját felhasználásra szánom, mint a nyilvánosságnak.

Így hát:
A BLOG SCRAP RÉSZÉT BEZÁROM

Vagyis nem tervezek ebben a témában új bejegyzést. Természetesen a korábbi bejegyzések elérhetőek maradnak. A blogot nem törlöm, csak kissé átalakítom. 

Mostantól a fotózás, fotók kerülnek előtérbe. Vagy majd meglátjuk...

A blog címét mindenesetre már megváltoztattam...


2010. december 31., péntek

2011-es évre

Most, az óév utolsó órájában úgy döntöttem, hogy a jövő évről készítek egy családi albumot. Magunkról. Hogy mi történt velünk.
Az biztos, hogy nem napi, hanem heti, kétheti, vagy havi felbontásban. Még nem tudom, az majd kialakul menet közben.

Szerintem ez egész jó dolog.
Csak kitartás kell hozzá, és utólag annyira jó visszanézegetni.

2010. december 8., szerda

Másnak dolgozni...

Történt a minap, hogy az egyik munkatársam -aki látta a munkáimat- megkérdezte tőlem, hogy van-e 2011-es naptár sablonom, mert fényképes naptárt szeretne ajándékozni a családtagjainak.
Kérdeztem, hogy csak maga a naptár kell neki, vagy úgy szépen kidíszítve, fényképpel, mert előbbit tudom, honnan kell letölteni, utóbbival viszont nincs időm foglalkozni.
Erre azt mondta, hogy neki csak a naptár kell, majd a fényképet ő megoldja. Kicsit csodálkoztam, mert számítógépnél max. a word-del foglalkozott eddig, de gondoltam, attól még tudhatja, hogy én nem láttam.
Mutattam neki a Cewe oldalát, erre mondja, ó szedjem már le neki. Letöltöttem, odaadtam. Mikor megnyitotta az éves naptár sablont, akkor nagyon csalódott képet vágott, hogy de neki ez nem elég, mert neki olyan kell, amit én csináltam magamnak, olyan szép, díszített, csak éppen az ő fényképeivel.
Na persze....
Én elég sokat dolgoztam azokkal a naptárakkal, mert azt akartam, hogy egyedi naptárunk legyen. Egy kedves ismerősnek valószínűleg oda is adnám, ha kérné,de ezzel a kolléganővel nem vagyunk annyira puszibarát viszonyban, hogy azt akarjam, hogy az ő az én munkámmal villogjon otthon.
Úgyhogy nem vállaltam.
Próbáltam neki elmagyarázni, hogy ez elég sok időbe telik, míg összeáll egy ilyen kép. Készen pedig jelenleg nincs. Meg azt is próbáltam adagolni, hogy ő is meg tudná csinálni. De hiába. Láttam, nem nagyon tetszett neki...

És felmerült bennem a kérdés: Ti oda szoktátok adni a kész oldalakat fotó nélkül, ha valakinek megtetszik? (konkrétan naptárra gondolok, és nem ajándékba, hanem azért, hogy az illető tovább ajándékozza, mintha sajátja lenne)

2010. augusztus 13., péntek

Blogszünet

Írhatnám úgy is, hogy netszünet.
Utazás, nyaralás.. és én akkor pihenem ki magamat, ha nincs a közelemben számítógép.
Nem is lesz.
Szeptemberig.

2010. augusztus 6., péntek

Játékpénz (nyomtatható; 1 és 2 forintosokkat is tartalmaz)

Ez nem scrap, de talán hasznát veszi valaki.
Na szóval...kinek van itt elsős-másodikos-harmadikos gyereke?

És kért a Tanár néni matekórára játékpénzt?

Ha igen, nem muszáj megvenned a boltit, mert én elkészítettem, és bedobom a közösbe.

(Ha a süket szövegre, mint körítésre is kíváncsi vagy, olvasd el itt :-))

Ha csak simán le szeretnéd tölteni, akkor innen megteheted:
-Elsősöknek
-Nagyobbaknak

Még lesz folytatása is, mert nekünk papírpénzek is kellenek majd, de azt még nem tudtam befejezni. Jövő héten igyekszem összehozni.

Megjegyzés 2021.01.24-én: Sajnos, a játékpénzt jelenleg nem tudod letölteni, mert a 4shared nevű fájlmegosztó oldal valaimért törölte a regisztrációmat, minden feltöltött anyaggal együtt... vagy megszűntek... nem tudom. Sajnos, nekem többszöri számítógép javítás miatti adatvesztés miatt nincs már meg az eredeti. (hacsak elő nem kerül valahonnan a céges gépem mélyéről :-) ... ha így lesz, közzéteszem)
Ami a printeresten megtalálható, az sajnos nem az eredeti, hanem valamilyen lebutított kép valahonnan, tehát valójában nem használható.
Sajnálom.

2010. május 9., vasárnap

Logó terv

Terveztem egy logót magamnak, bár nem hiszem, hogy ez lesz majd a végleges, de majd meglátjuk.

Először volt a pálmafás. De nem tetszett igazán.

Variáltam a csigavonallal, de nem jött be.

Aztán kitaláltam a csigust. Lehet, hogy alapjában marad, de még finomítok rajta.



Eszerint a 3-ik, és/vagy az 5.ik marad.

Ja, és még valami... lehet valakivel üzletelni 1 db lézernyomtatóhoz való transzferfóliát?

2009. október 20., kedd

Újraitt >>>

Volt egy kis baj a számítógépemmel, végül újra kellett telepíteni az egészet. Persze, aki javította, elfelejtette menteni az internetes kedvenceket. Azt mondta, hogy nem mondtuk, hogy van....

Mondjuk, szerintem az mindenkinek van, aki netezik, másrészt meg azt mondtuk, hogy mindent mentsen le, ami rajta van. Ehhez képest a gép a szerkesztő programom (és sok más program) nélkül került vissza.
Annyit a pasi mentségére, hogy a szerkesztőt letöltötte nekem valahogyan, valahonnan, ráadásul feltelepített egy photoshopot is. Ami eddig nem volt. Meg a fotóim is megvannak. (igaz, azokat mindig mentem cd-re, meg a fényképezőben is tárolom egy ideig) Meg a scrap freebiek is. Úgyhogy a kedvencek elvesztése meg van bocsátva.

De, most kezdhetem előről a gyűjtögetést.

Még jó, hogy egy párat ide linkeltem a blogomra, most ennek nagy hasznát veszem...

2009. június 5., péntek

Na, most segítsen valaki!

Na, most segítsen valaki, aki regisztrálva van a scrapbook.hu -n!

Már az első regisztrációmmal is volt valami gond, nem tudtam a fórumhoz hozzászólni, mindig a moderálni valók között kötött ki az írásom. Megúntam, és regisztráltam még egyszer, más néven. (Így lettem simsi/cielo.) A simsi névvel nem is volt semmi gond, egyszer beléptem, és nem léptem ki, így ahányszor odakattintottam az oldalra, már írhattam is a fórumra, minden gond nélkül. Eddig... A héten valamelyik nap beléptem az oldalra, és meglepődve láttam, hogy kidobott a rendszer. Sebaj, gondoltam, majd belépek újra - de akkor jött a meglepetés. Azt írta, rossz jelszót, vagy felhasználónevet adtam meg. Hiába próbálkoztam, nem tudtam belépni. Próbáltam a régi (cielo) névvel is, de azt sem ismerte fel. A jelszó biztos, hogy jó, mivel mindig minden regisztrációnál ugyanazt használom. Én már azt is felvállaltam, hogy elfelejtettem a jelszavam (pedig tuti nem) de csak egy linket kaptam, amivel töröltem a régit. Belépni még mindig nem tudok.

Az az igazság, hogy már kiakaszt, hogy ennek a rendszernek állandóan baja van velem. Mindenki más gond nélkül fórumozik, velem meg mi baja van????
Készen van a 100%nyár minikit, tölteném fel, de nem tudom jelezni, a fórumban, hogy hol tartok, mert nem létező személy lettem.
Az anyák napi képem is látható lett a galériában, de nem tudom elolvasni, írt-e valaki kommentárt hozzá, mert nekem, így kívűlről nézve 0-át mutat.

Valaki meg tudná esetleg kérdezni, hogy mi a baj velem, vagy az IP címemmel? Hogy tudnék visszatérni a tagok közé?

Várok egy pár napig, és ha nincs semmi magyarázat, akkor regisztrálok harmadszor, újra. (de az meg annyira gáz...)

Egy elkeseredett simsi/cielo

Na, a 100%nyár minikit sorsa elrendezve, elküldtem a linket Oslinak, az e-mailjére, úgy néz ki, ebből nem fogok kimaradni. Az új jelszószerzésen meg még dolgozom. Hátha sikerül megoldani.

2009. május 27., szerda

Sikerült!

Hurrá, sikerült létrehoznom a 4shared oldalamat. Ennek örömére fel is töltöttem egy apróságcsomagot, tényleg röhejes a mérete egy óriás fájlmegosztón, de csak kíváncsi voltam, hogy működik-e.
Hát, kérem, működik!!!
(Pedig csak úgy találomra nyomogattam, most már csak az a lényeg, hogy el ne felejtsem, mit :-)))
Ennek örömére fenthagyom az apróságokat, aki akarja, letöltheti, nem sok, 3 db bigyusz, úgymint golyó, cellux és fényképkeret itt van:
apróságok

Már csak arra kell figyelnem, hogy ékezet nélkül mentsem a mappát. Mindig tanulok valamit :-))

2009. május 10., vasárnap

Csend

Mostanában nagy a csend. Nem alkotok semmit. Vagyis készült egy oldal a scrapbookozzvelunk.hu magazinjában található freebie-vel, de még nem tudom, hogy megmutatom-e. Még azt sem döntöttem el, hogy a kihívásra beküldjem-e, pedig már lassan lejár a határidő.
Az utóbbi időben nagyon sok szabadidőmet lefoglalja a designer tanfolyam, amire járok. A szemem is elfárad ilyenkor estére. Utána meg gépet sem akarok látni, nem hogy még odaüljek monitort bámulni :-))

Valahogy annyira megállt körülöttem minden. Még a betűalbumokat sem vágtam ki, pedig itt kerülgetem egy ideje a kartonokat, amit erre vettem.

Valahogy itt a jó idő, inkább kifelé vágyom, a szabadba.

2009. május 3., vasárnap

Az Első


Kovaxka és Janka is játszani hívott. A játék lényege az, hogy:

1. Mutatsd meg az elsőként készült alkotásodat.
2. Írj pár sort a scraphez fűződő érzéseidről, gondolataidról, mióta csinálod, stb.
3. Add tovább a játékot az általad kiválasztott 5 embernek, és hagyj erről megjegyzést a blogjukban.
Tehát lássuk:
1. Erről már írtam egy nem is olyan régi bejegyzésemben, hogy én mindig is szerettem kidíszíteni a fotoalbumokat, dátumot, kommenteket írni a képek mellé. Minialbumot is készítettem. Ilyesmiket:
(ovis albumból)

De hogy mióta tudom, hogy mi az a scrapbook? És hogy találtam rá? Gondolkodtam, gondolkodtam... aztán valahogy beugrott.
Volt ez a kreatív blogger díj. Biztosan emlékeztek rá. Nos, mivel a jelöltek belinkelték egymást, így könnyű volt megnézni, kik is kaptak kreatív díjat. Egyszer csak úgy nézegettem a blogokat, (mármint a kreatív díjasokat) és így jutottam el Gigi blogjára, és onnan tovább még sok-sok scrapblogra. Valamint itt találtam egy linket a scrapbook.hu-ra, és az éppen akkoriban induló scrapbookozz velünk magazinra. Miután megállapítottam, hogy ilyet én is szeretnék, letöltöttem az első freebie-met, ezt:
És "összedobáltam" belőle az első oldalamat, amihez még egy normális képet sem kerestem, csak beillesztettem az elsőt, ami a kezembe akadt. Íme, itt az első scrap-oldalam:


2. Mint az előzőekből kiderült, csak nemrég találtam rá erre a hobbira. Mióta is indult el a scrapbookozz velünk magazinja? Na, kb. a 3-ik számnál kapcsolódtam be. Az egészben azt szeretem a legjobban, hogy a scrap segítségével egy szép körítést kap a fotó, és vissza lehet adni általa az akkor megélt élményeket. Mindezt a színvilág, a kommentek, a formák és az elrendezés segítségével. Persze, ehhez kellenek a kiváló designerek munkái is. Egyszerűen szeretem, hogy jó ránézni, jó kézbevenni, és mi tagadás, azt is szeretem, hogy ha valakinek megmutatom, azt mondja, hogy:-hű, de klassz!, meg: -de jó! meg: -te ilyet is tudsz? :-))
Szeretnék egyszer én is olyan klassz freebie-ket készíteni, amiből majd (reményeim szerint) ti szebbnél szebb oldalakat készítettek majd :-)) (de ez még kicsit arrébb van)

3. Aki ismer, és aki küldött már nekem ilyen továbbküldős díjat, az tudja, hogy én vagyok mindig az az ember, aki nem tudja kinek továbbküldeni. Egyrészt azért, mert akinek küldeném, az már rég megkapta mástól, másrészt azért, mert nem olvasok annyira sok blogot. Tehát bocs, denem küldöm tovább. :-))
Azért, (hogy ne legyen senkinek hiányérzete) felsorolom azokat a blogolókat, akiknek küldeném, ha tőlem indult volna (de őket már rég felkérte valaki más): Kolibri, Szunyó, Gigi, Mesi (ő most nem blogol), Rainbow

2009. április 23., csütörtök

Újraitt

Sokáig nem jártam itt, és lám csak, micsoda kellemes meglepetés fogad!!!

Először is, Ányi, köszi a kommenteket!

Másodszor pedig: Háromszoros üdv az új olvasóimnak!

Mostanában kevés a szabadidőm. A munkahelyen is elég sok időt töltök a monitor bámulásával, és emellett elkezdtem egy tanfolyamot, amir elmegy a szabadidőm nagy része, de cserébe profin (vagy legalábbis majdnem profin :-))) fogok tudni szerkeszteni különféle vektorgrafikus ábrákat. És igen... a scrap-hez valókat is. Nagyon remélem, hogy így lesz. Én minden, tőlem telhetőt megteszek.
Ez viszont azzal jár, hogy az utóbbi időben elég sokszor estére elfáradt a szemem, és már csak hunyorogtam. Így az itthoni ép használata a minimumra csökkent.

Közben elkészültem a buli-minialbummal is, (digitális formátum) a héten át is adom a vendégeinknek, olyan buliemlékként.

2009. március 29., vasárnap

Vagy nem...

Na, igen, olyan is van, hogy nem jön össze....


Van egy nagyon jó kis graffitis készlete Szunyónak, ez:

Egyből megtetszett, le is töltöttem, hogy én milyen jó kis oldalt fogok ebből összehozni. Tegnap neki is álltam, rakosgattam, tologattam...de valahogy sehogy sem akart összeállni a kép. Vagy a fotó nem volt jó hozzá, vagy én nem voltam formában, nem tudom... a vége az lett. hogy egy gyors mozdulattal töröltem az egészet.

Majd egyszer újra nekilátok, nem adom fel, de most ezt pihentetnem kell egy kicsit.

A kezdetek

Egyszerűen nem emlékszem, hogyan, és mikor találtam rá a scrapbookra. :-(
Pedig nem is volt olyan régen. Egyszer csak azt vettem észre, hogy nyakig benne vagyok.

Na, jó, szerkesztgettem én már korábban is oldalakat, több fotót egyre, díszítgettem, meg feliratot raktam hozzá... csak éppen nem tudtam, hogy ez egy külön tudomány, és scrapbooknak hívják.

Talán valahogy rátaláltam egy blogra, aztán egy másikra, meg megint egyre.... és leragadtam.

Próbálkozom, aztán vagy lesz belőle valami, vagy nem.

Szülinapi album

Dolgozom a szülinapi albumon. Már 8 oldal készen van. Elég nehezen megy, mert nagyon nagy lett a mérete, (sok a fotó) és a gépem nehezen bír vele, sok a gondolkodási idő..... Így hát kénytelen voltam törölni az eddigi oldalak szerkeszthető változatát, így csak a jpg maradt meg. Ennek viszont az a hátránya, hogy később nem tudok változtatni rajta. (Legfeljebb, ha újra összerakom :-))

Sajnos, az album oldalait nem tudom majd ide feltenni, mert más gyerek is szerepel rajta, névvel, meg minden... de egy-két oldalt felteszek majd a scrapbook.hu galériájába.

2009. március 20., péntek

Blogrendező

Lassan elkezdem összegyűjteni a kedvenc blogjaim listáját, ide oldalra. Persze, nem megy ez olyan gyorsan...
Remélem, senki sem bánja, ha kilinkelem a blogját. (Ha mégis akkor csak szóljon)

Ha nem is egyszerre, de szépen lassan össze fognak itt gyűlni azok a blogok, ahová érdemes bekukkantani.

2009. március 18., szerda

Első olvasóm

Ezúton üdvözlöm az első állandó olvasómat!

Szia Ányi!!!

Örülök neked.
Most már van 1 olvasóm, így tehát kénytelen leszek valamivel megtölteni a blogot...

Habár túl sűrűn nem írok, inkább alkotok, ha gép elé ülök.
Most éppen a gyermekem szülinapi bulijáról készítek egy albumot, de eléggé lassan halad.
Nem érdekes, karácsonyra csak elkészül :-)))

2009. február 14., szombat

Beköszönök

Helló blog.
Most csak létrehoztam ezt a blogot. Természetesen idővel lesznek rajta alkotások, és egyéb scrapnál hasznosítható leírások, esetleg freebie-k, de ebben még nem vagyok biztos. Lesz digitális, és lesz hagyományos scrap is.

Most két minialbumom van készen, mindkettő üres, hamarosan kerül fel kép is róluk.