2009. április 23., csütörtök

A bulialbum

Ilyen lett a bulialbum:

A fotó minősége nem túl jó, (és ez még enyhe kifejezés), de azt hiszem, a lényege látszik. Kinyomtattam, lamináltam, spirállal összefűztem. Lehetett volna előhívatni is, de azt most kicsit húzósnak találtam, árban.

Egyébként először bele kellett szerkeszteni egy foto-szabvány téglalapba, mert csak úgy tudták volna előhívni, de a nyomtató is csak így tudta rendesen kinyomtatni egy A4-es lapon a 2 db-ot. (13x18-as méret.) aztán persze levágtam a felesleget.

Ilyen kis egyszerű oldalak vannak benne, mint ezek itt, (néhányat megmutatok) így is elég sok időt vett igénybe, míg formába ráztam őket.




A felhasznált anyagokkal kissé bajban vagyok, mert elég sokféléből szedegettem össze. A fő stílus az a scrapdoll-couleur bebe és a blogtrain-karine elemei, de volt benne glayce (cukorkák), Simpley-tropical dereams, és Rainbow háttér is.


Ja, persze, és ezek az előhívásra beszerkesztett képek.

Újraitt

Sokáig nem jártam itt, és lám csak, micsoda kellemes meglepetés fogad!!!

Először is, Ányi, köszi a kommenteket!

Másodszor pedig: Háromszoros üdv az új olvasóimnak!

Mostanában kevés a szabadidőm. A munkahelyen is elég sok időt töltök a monitor bámulásával, és emellett elkezdtem egy tanfolyamot, amir elmegy a szabadidőm nagy része, de cserébe profin (vagy legalábbis majdnem profin :-))) fogok tudni szerkeszteni különféle vektorgrafikus ábrákat. És igen... a scrap-hez valókat is. Nagyon remélem, hogy így lesz. Én minden, tőlem telhetőt megteszek.
Ez viszont azzal jár, hogy az utóbbi időben elég sokszor estére elfáradt a szemem, és már csak hunyorogtam. Így az itthoni ép használata a minimumra csökkent.

Közben elkészültem a buli-minialbummal is, (digitális formátum) a héten át is adom a vendégeinknek, olyan buliemlékként.

2009. március 31., kedd

Színpaletta fotóból

Van egy jó kis oldal, ez:


ami egy palettát készít a feltöltött fénykép színeiből.

Így:


Innen már csak ki kell választani, hogy melyik szín köszönjön vissza a scrapbook oldalon.

2009. március 29., vasárnap

Vagy nem...

Na, igen, olyan is van, hogy nem jön össze....


Van egy nagyon jó kis graffitis készlete Szunyónak, ez:

Egyből megtetszett, le is töltöttem, hogy én milyen jó kis oldalt fogok ebből összehozni. Tegnap neki is álltam, rakosgattam, tologattam...de valahogy sehogy sem akart összeállni a kép. Vagy a fotó nem volt jó hozzá, vagy én nem voltam formában, nem tudom... a vége az lett. hogy egy gyors mozdulattal töröltem az egészet.

Majd egyszer újra nekilátok, nem adom fel, de most ezt pihentetnem kell egy kicsit.

A kezdetek

Egyszerűen nem emlékszem, hogyan, és mikor találtam rá a scrapbookra. :-(
Pedig nem is volt olyan régen. Egyszer csak azt vettem észre, hogy nyakig benne vagyok.

Na, jó, szerkesztgettem én már korábban is oldalakat, több fotót egyre, díszítgettem, meg feliratot raktam hozzá... csak éppen nem tudtam, hogy ez egy külön tudomány, és scrapbooknak hívják.

Talán valahogy rátaláltam egy blogra, aztán egy másikra, meg megint egyre.... és leragadtam.

Próbálkozom, aztán vagy lesz belőle valami, vagy nem.

Szülinapi album

Dolgozom a szülinapi albumon. Már 8 oldal készen van. Elég nehezen megy, mert nagyon nagy lett a mérete, (sok a fotó) és a gépem nehezen bír vele, sok a gondolkodási idő..... Így hát kénytelen voltam törölni az eddigi oldalak szerkeszthető változatát, így csak a jpg maradt meg. Ennek viszont az a hátránya, hogy később nem tudok változtatni rajta. (Legfeljebb, ha újra összerakom :-))

Sajnos, az album oldalait nem tudom majd ide feltenni, mert más gyerek is szerepel rajta, névvel, meg minden... de egy-két oldalt felteszek majd a scrapbook.hu galériájába.

2009. március 22., vasárnap

SV kihívásra

Van egy játék a http://www.scrapbook.hu/ oldalon, ahol az újságból letölthető készletből kell készíteni valamit, és később a legjobbakra szavazni lehet, és nyeremény is van.

Persze, tisztában vagyok vele, hogy az én oldalaim meg sem közelítik a kiválasztottakat, (azok tényleg klasszak) de már most tudom, vele, hogy ez a fodros-habos-indás díszítés nem az én stílusom. Persze, tetszik, ha más csinálja, de én valószínűleg sosem fogok ilyet készíteni. Egyszerűen ez nem én vagyok, na. Jobban szeretem az egyszerű, áttekinthető oldalakat.

Azért az utóbbi időben beküldtem én is a scrap-jeimet, és pozitív visszajelzést kaptam, ami szinte "szárnyakat adott". Annyira jól tud esni egy-egy hozzászólás, ami jelzi, hogy másnak is tetszik, amit csinálok.

A mostani készlet annyira jó, hogy tegnap, hirtelen felindulásból 3 képet is készítettem. Egyet a kihívásra, egyet magamnak, a harmadikat pedig azért, mert közben rájöttem, hogy az elsőből lehet sokkal jobbat is csinálni. :-)


Az első kettő már látható a scrabbook.hu galáriájában itt, a harmadik pedig ez:

Mondjuk, a másik kettő szerintem lényegesen jobb lett, de itt meg az volt a cél, hogy minnél több képet meg tudjak jeleníteni.


Ugye, milyen jók a színei?

2009. március 20., péntek

Blogrendező

Lassan elkezdem összegyűjteni a kedvenc blogjaim listáját, ide oldalra. Persze, nem megy ez olyan gyorsan...
Remélem, senki sem bánja, ha kilinkelem a blogját. (Ha mégis akkor csak szóljon)

Ha nem is egyszerre, de szépen lassan össze fognak itt gyűlni azok a blogok, ahová érdemes bekukkantani.

2009. március 18., szerda

Újra a minialbum

Vagy két bejegyzéssel ezelőtt megmutattam a kis albumomat, ami anyaggal van bevonva, (és amire azt mondtam, hogy soha többet)

Most egy kicsit felturbóztam. Nyomtattam a canon oldaláról cimkéket, öntapis papírra, és beleragasztottam. Nem titok, a belső oldalára csak azért, hogy elfedje azt a nem annyira szép belső oldalát.



Most nézem, a kis kamion is benne maradt a képben :-))




Jó ez a canon oldal, sok mindent nyomtattam már onnan.

http://cp.c-ij.com/en/contents/1004/

Ja, és a végén az albumot odaajándékoztam a barátnőmnek, de előbb megígértettem vele, hogy telerakja fényképpel. Ezért is lett ilyen "1 kép-1 oldal" stílusú.

Első olvasóm

Ezúton üdvözlöm az első állandó olvasómat!

Szia Ányi!!!

Örülök neked.
Most már van 1 olvasóm, így tehát kénytelen leszek valamivel megtölteni a blogot...

Habár túl sűrűn nem írok, inkább alkotok, ha gép elé ülök.
Most éppen a gyermekem szülinapi bulijáról készítek egy albumot, de eléggé lassan halad.
Nem érdekes, karácsonyra csak elkészül :-)))

2009. március 6., péntek

A rajzoknak is kell egy oldal

Mármint Scrap oldal. Ez a digiscrap azért került ide, mert úgy jött létre, hogy meg akartam mutatni a blogban (a másikan) a fiam rajzait, aztán jött az ötlet, hogy miért ne készülhetne ebből egy scrap.


Aztán összeraktam. Ezt:


Elég sokáig keresgéltem, milyen készletet használjak hozzá, ami illik is a rajzokhoz, olyat szerettem volna, ami vidéám, és hangulatos, végül ennél maradtam. Még nincs olyan sok készletem letöltve, hogy annyira válogathassak, de ami van, azok közül ez volt a legjobb ehhez.

Persze, így utólag megfordult a fejemben, hogy talán jobb lett volna valami "angol" vagy "London" vagy utazós háttér, netán térkép, de ez most már így marad. :-)

2009. február 22., vasárnap

Digiscrap 8 évesen

A fiamnak megteszett, hogy így "díszítem" a képeit, kitalálta, hogy ő is szeretne egyet csinálni.
Kiválasztotta a képet, (természetesen vonatost), hogy ő is rajta legyen rámontíroztam az ő képét is.
Ezek után kiválasztotta a készletet, azon belül a hátteret, a képkeretet, és a kiegészítőket. Még annyit csináltam, hogy a képet beleraktam a keretbe, hogy ne mozduljon el neki, onnantól kezdve az övé volt a gép, és kidíszíthette a saját digioldalát. Aztán adott neki egy címet, és egy évszámot, ebben segítettem, de ő választotta ki a betűtípust, és a színeket is.

Meg kell mondjam, nem is rosszul :-)


A készlet, amiből választott:
(Szunyó Esős ősz, nekem is nagyon tetszik, a vidám színei miatt)

A kép, amit készített belőle:
(nem nagyítható)